Június 29-én, reggel hét órakor már Budapestre érkezett az első busz - Erdélyből futott be a 17 Maros megyei résztvevő, fáradtan a több mint 14 órás út után, de tele izgalommal, mert már hallották a hírnevét a tábornak. A találkozó hely: a Csillebérci Ifjúsági Központ a Budai hegyekben, a Normafa közelében 12 percre a város szivétől. A szervezők végre megtalálták a legideálisabb helyet, ahol jó levegőn, erdő közepén, tussolás, uszoda és sport lehetőséggel várhatják a résztvevőket. Ide érkeztek meg másfél napos utazás után autóbusszal, vonattal a határon túli résztvevők, hogy résztvehessenek a most már legendás Rákóczi táborban, azaz a Magyarságismereti Mozgótáborban, amely a kanadai és amerikai magyar adakozók jóvoltából létesült.

Pillantások a Rákóczi tábor élményeiből:

Egy kárpátaljai 15 éves fiú, a neve Ádám, az első 9 nap alatt alig szólal meg. A csoportvezetők szomorúan mesélik, hogy nem tudják miért ilyen csendes és zárkózott. Az egyik este egy "Ki mit tud" előadás közben sokan szavalnak, énekelnek, szerepelnek. Az est vége felé Ádám szerényen megkérdezi: szerepelhet-e Ő is valamivel? Természetesen -mondja a program vezető. Ádám kiáll és egy 10 perces előadást tart Bethlen Gábor életéről, annyira részletesen, hogy mindenkit lenyűgöz. Óriási taps és öröm: a vezetők csak bámulják tudását, előadó képességét. Ettől kezdve Ő lett az egyik legbeszédesebb diák.

Este külön foglalkozás lett a cipőjavítás. Az erdélyi lányok kitanulták ezt a mesterséget: cipőragasztót, tűt, cérnát hoztak, hogy esténként rendbe szedjék azt az egy pár cipőt, amelyben legtöbbje végig csinálta a tábor programjához tartozó sétákat. Egy szó, egy panasz se volt soha, csak utólag tudtuk meg, hogy jónéhányan egy pár cipőben jártak az egész tábor alatt.

Az egyik legfiatalabb résztvevő ismét egy kárpátaljai 13 éves leány volt, aki csak kilenc évesnek látszott, kisnövésű volt. Egy alkalomkor megkérdeztem tőle: mit mesél majd édesanyjának, hogy mi volt a legkedvesebb tábori élménye? Ő csak szomorúan mosolygott és így válaszolt: "az édesanyám 4 éves koromban az üvegért (italért) elhagyott. Azóta a nagymamám nevel. Most érzem végre, hogy valahova tartozom: vannak testvéreim és gondviselőim, és úgy érzem nem leszek többé egyedül ebben az életben."

2002. július 14-ére esett az immár kilencedik Magyarságismereti Mozgótábor záróünnepsége. A Dunán egy sétahajón izgatottan nyüzsögtek a fiatalok ezen a verőfényes vasárnap délután, ahol több mint 135 határon túl élő magyar diák, 10 tanár kisérő, előadók, vendégek és támogatók ünnepelték a kilencedik tábor sikerét. Sütött a nap és gitár mellett énekeltek, egy csoport népitáncot járt. A többiek társalogtak, fényképezték a gyönyörű budapesti látképet, és címeket cseréltek. Ma örültek annak, hogy még együtt lehetnek, nem gondolván a szomorú búcsúra, amely már másnap következik. A mozgótábor célja, hogy: öntudatukban, magyarságismeretben megerősödve és sok barátságot kötve térjenek vissza otthonukba, azzal a tudattal, hogy vannak olyanok külföldön, akik törődnek velük.

Ennek a munkának most már gyümölcse van. A végső üzenet a fiatalokhoz ennyi: vigyék tovább ezt a szeretetlángot, amit kaptak a külföldi magyar adakozóktól és a tábor szervezőitől, és majd amikor visszatérnek otthonukba, tegyenek jót közösségükben. A tábor végén ez megragadja őket. Már a tábor hatásának lehet köszönni (csak egy pár példát idézve), hogy Felvidéken van egy ifjúsági kórus (Bárka - Nagymegyeren), egy irodalmi színjátszó csoport Feketenyéken (Csemadok keretén belül), Délvidéken még egy cserkészcsapat (Nagybecskereken) alakult múlt évben, és hogy Erdélyben több ifjúsági csoport keletkezett. Az egyik marosvásárhelyi részvevő azzal indult vissza, hogy már évek óta bántja az, hogy városukban nincs egy magyar öregotthon; most tudatosodott benne az, hogy ezt élete céljává teszi. A kilenc év munkájának komoly visszhangja van.

A tábor utolsó napjában előadást tartott az összes résztvevőnek a feketenyéki irodalmi színpad. Csadi Zoltán, aki 2000-ben végezte a tábort, hazament és megalapította ezt a csoportot, amely az egész környéknek kulturális programot mutat be. Műsoruk az ezeréves magyar történelem jeles eseményeit meséli el zenés énekkórussal, tánccal és prózával. A szereplők harmincan voltak, minden korosztályt képviselve Feketenyék és környékéről. Zoltán szerint: "Minden érző ember életében meghatározó jelentősége van a szülőföldnek, ahol őseink éltek, szülők, nagyszülők, dédapáink, ükanyáink és a múltnak, amelyből táplálkozva építjük a jövőnket, formáljuk a jelenünket. Miután elvégeztem a tábort, úgy éreztem, hogy a táborból hazahozott élményeket, emlékeket, emberszeretetet nem szabad megtartanom, hanem tovább kell adnom a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt."

Az idén Erdélyben, Szlovákiában, Kárpátalján és Vajdaságban pályázat alapján választottuk a résztvevőket. A legnagyobb örömünkre a referensek, akik végzik a pályázatok meghirdetését és kiértékelését, már mind a tábor neveltjei. A gyergyói referens, András Szabolcs, aki 1996-ban végezte a tábort, most már Gyergyószentmiklóson tanár, és nemcsak hogy a pályázatokat szervezi, de megírja azt is, amikor komoly szükség van anyagi segélyre. A környéki szegény munkanélküli családok gyerekeinek napi meleg étkezést szervez, természetesen a Rákóczi Alapítvány anyagi segítségével

. Annyira elterjedt a Rákóczi tábor jó hírneve, hogy idén is mindenütt négyszer annyi pályázat érkezett, mint amennyi diák jöhetett a táborba. Szervezőinket kértük, hogy minél több helységből jöjjenek fiatalok. Így történt az, hogy Délvidékről, például 28 fiatal jött 26 helységből. Felvidéken is mindig többen és többen jönnek a legkeletibb részekről: Érsekújvárról és környékéről. A jelentkezőknek egy fogalmazást kellett írniuk egy megadott témáról. Három tétel közt választhattak a diákok. A legnépszerűbb téma egy "Képzelt beszélgetés a magyar történelem vagy irodalom nagy személyiségével" volt. Végtelenül tehetséges és okos fiatalok jöttek, a pályázatok eredményeként.

Az első nap nehézsége az volt, hogy a tábort úgy osszuk három csoportra, hogy minden vidéket egyenlően képviseljük. Ez az első nap a legnehezebb a résztvevőknek - mert sokan egyedül érkeznek egy kis helységből. De már rögtön kezdődnek szövődni a barátságok (a tábor végén mindenki azért sírt, mert el kellett válniuk egymástól).

A 45-ös csoportok (Zrínyi, Rákóczi, Bethlen) három külön helyen kezdték a tábor programját, (akár csak tavaly) a következő városokban: Pécsett, Kecskeméten és Pannonhalmán. A több mint 1000 éves Pannonhalmi Apátság falain belül, illetve a Bencés Kollégiumban szálltak meg a részvevők. Innen utaztak Szombathelyre, Kőszegre, Sopronba, Nagycenkre (Széchenyi kastély), és Győrbe. A pannonhalmi főszervező Karácsony Zsolt, segítője Kaszás László. Kecskeméten az ottani Piarista Gimnázium tanárai remekeltek a jobbnál jobb programokkal, bemutatva Ópusztaszert, Eger várát, Bugaci pusztát és Kecskemét városát. Külön köszönet Ft. Szabó István igazgató úrnak és tanár munkatársainak: Fazekas Andrásnak, Gáspár Istvánnak és Papp Attilának, hogy olyan nagy odaadással látták el a tábor részvevőit.

Pécsett a következő programpontok szerepeltek: Pécs és múzeumai (Zsolnay, Csontváry és Bányamúzeum), képtárai, Siklósi vár, Tihanyi Apátság (Balaton), Szigetvár és Mohács. Az ottani szervező a Templomos Lovagrend főpriorja Lakatos Sándor.

Július 11-én a tábor összes résztvevője Budapestre indult, ahol Csillebércen elszállásolva, egy négy napos budapesti látogatással zártuk a tábort. A budapesti napokat Ft. Futó Béla piarista tanár kitünően állította össze. A résztvevők megnézték a Várat és múzeumait, a Városligetet, Hősök Terét, a Nemzeti Múzeumot és a Parlamentet.

Külön köszönet Pál Béla államtitkár úrnak, aki támogatta kérésünket, hogy az állami múzeumoknál kapjanak a csoportok ingyenes vagy legalább is lényegesen olcsóbb belépőt. Köszönettel tartozunk Szabados Tamás országgyűlési képviselőnek is, aki megszervezte a székesfehérvári és budapesti parlamenti látogatást az egész tábor részére. Nagy élmény volt ezeknek a fiataloknak ott leülni (a felsőházban), ahol nem régen a képviselők megszavazták a státusz törvényt.

A záróünnepségen a kanadai nagykövet, Marta Moszczenska megtisztelt jelenlétével és az egész napot velünk töltötte: ott volt a hajókiránduláson, és az esti záróünnepségen. A fiatalok csodálatosan szerepeltek: énekeltek, szavaltak, népmeséket adtak elő, szavalókórusokat alkottak.

Július 15-én könnyes szemmel vettek búcsút egymástól a fiatalok a budai hegyekben, igérve, hogy kapcsolataik és szép emlékeik mindig megmaradnak. A négy busz négy irányban indult visszavinni a résztvevőket otthonaikba. Mi pedig örömmel jelentjük, hogy egy újabb sikeres Magyarságismereti Mozgótábor befejezéséhez értünk, és köszönettel adózunk a résztvevők nevében minden kanadai illetve amerikai adakozónak, akik lehetővé tették, hogy ismét 135 határon túli magyar diáknak egy életre szóló élményt nyújtottak.

A résztvevők nevében köszönjük a kanadai Rákóczi Alapítványnak, az amerikai Egyesült Magyar Alapnak - USA (Dr. Papp Gábor, elnök), Chekő Lászlónak (Leslie Bajzát hagyaték), Vörösváry Istvánné Irénnek (Márai Sándor hagyaték) Livnat Sándornak és Barta Sándornak a nagylelkű támogatást. Úgyszintén köszönet jár Magyarországon a Piarista Rendnek, a Templomos Lovagrendnek és a Külügyminisztérium Határon Túli Osztályának, a Pro Professzione Alapítványnak a nagyszabású könyvadományukért. Köszönjük Diósady Pálnak és feleségének Irénnek és Zsolt Endrének a könyvadományt, és a clevelandi Magyar Rádiónak, a torontoi Magyar Rádiónak és TV-nek a segítséget. Külön köszönet a Kanadai Magyarságnak (Vörösváry Irén, kiadó, Gaál Csaba főszerkesztő), akik már hosszú évek óta támogatnak, és ismertetik ezt a munkát világszerte.

Néhány szót még a költségekről:

Az idén a kanadai dollár gyengülése, azaz a forint váratlan emelkedése meglehetősen zavarba hozta az Alapítványt. Míg a tavasz kezdetén 173 forintot kaptunk a kanadai dollárért, a tábor vége felé már csak 155 forintot adott a váltó. Ez 1 és fél milliós különbséget jelentett a költségvetés és a valódi kiadások között, és természetszerűen az általános évről évre emelkedő költségek sem könnyebbítik munkánkat. A fenti költségben belefoglaltatik nemcsak a tábor költsége, hanem a 25 ösztöndíj, a diákok élelmezése Gyergyóban (600.00 U.S dollárért), (természetesen a 16 nap minden költségével 150 személy részére) tiszteletdíjak és a "Fenyők" nyomtatása, amit nem csak egyszer évente szeretnénk szétküldeni. Bízva Pártfogóink nagylelkű segítségében - minden rendben lesz idővel.

Mint minden évben ezt a beszámolót egy résztvevő szavaival zárom:

Bereczki Orsolya, Gyergyószentmiklós

Ayklerné Papp Zsuzsa